Múzeumok Őszi Fesztiválja Kondoroson
A Kondorosiak Baráti Köre Közhasznú Alapítvány 2013 nyarán nyitotta meg állandó helytörténeti kiállítását Kondoroson, a Csabai út 32. szám alatti épületben, melyet a helyi lakosok „Röllig-házként” ismernek. A kiállítási anyag a helyiek és a településről elszármazottak fotó- és tárgyadományaiból jött létre.
A Nemzeti Művelődési Intézet II. Kulturális Közfoglalkoztatási Programjának indulásakor (szeptember 1.) az Alapítvány, mint partnerszervezet 3 fő segítőt kapott. Úgy gondoltuk, kiállítóhelyként csatlakoznánk a Múzeumok Őszi Fesztiválja elnevezésű országos programhoz, hiszen a humán erőforrásunk immár megvan hozzá, az Intézetnek köszönhetően. Bár a határidőt lekéstük, sok ötletünk támadt a pályázati kiírást és kategóriákat tanulmányozva, végül azt a döntést hoztuk, hogy nem hivatalosan ugyan, de részt veszünk a Fesztiválban, és saját településünkön megvalósítjuk az ötleteinket. A projekt 39 napig tartott és végül a tervezett 4 helyett 5 fő elemből állt össze.
Programok és céljaink:
Kreatív pályázat:
képgaléria itt >>>
Alkotó kedvű lakosok – korosztálytól függetlenül – megszólítása, aktiválása. 22 főtől érkezett be 26 pályázat rajz, fotó és írásmű kategóriában. A pályázók egy fő kivételével általános iskolások, 6-12 éves korosztály volt. A beérkezett pályázatok megtekinthetők a képgalériában, illetve a helytörténeti kiállításon eredetiben.
Filmes pályázat:
A filmért katt ide >>>
Célunk volt ráirányítani a figyelmet településünk építészeti örökségeire, azokat fiatalosan bemutatni. Általános iskolás gyerekek kis közösségeit aktiváltuk, végül 5 kisfilm érkezett be hozzánk, melyek elkészítésében 15 fő felső tagozatos tanuló vett részt (5-6-7. évfolyamról).
Őszi játszóház:
képgaléria itt >>>
Az őszi szünetben az iskolások számára hasznos időtöltést akartunk biztosítani, ősz témájú alkotó foglalkozásokkal, hagyományőrző tevékenységekkel. A nyári táborban kialakult közösséget bővítettük, egymás jobb megismerése által új baráti kapcsolatok kialakítása kezdődött meg, mely reményeink szerint nem sikkad el az iskolai hétköznapokba visszatérve. Az ötnapos programon minden nap 10-14 gyermek vett részt.
Éjszaka a múzeum(ok)ban és Filmvetítés:
képgaléria itt >>>
Muzeális kiállítóhelyek bemutatása érdekes, figyelemfelkeltő formában: Szlovák-Magyar Táj- és Alkotóház, Csárda Múzeum, Röllig-ház. A program megszervezésébe és lebonyolításába a tájházban dolgozó lányokat is bevontuk. A Csárdamúzeumban két fiatal önkéntes várta a látogatókat. A résztvevők induláskor egy üres kérdéssort kaptak a kezükbe, melyen trükkös kérdésekre adhatták meg a választ. A vicces és némi kreativitást igénylő kérdéseken kívül a kérdéssor tartalmazott olyan feladványt is, melynek megfejtéséhez végig kellett kutatni az adott kiállítást. Mi a Röllig-házban hangos, vidám társaságokkal találkoztunk az este folyamán, és hallhattunk olyan megjegyzéseket is, mint például „Nem is tudtam, hogy…”. Elsődleges célunkat így sikerült megvalósítanunk – a közel 40 résztvevő megismerte a kiállítóhelyeket, melyek mellett nap-nap után elmennek, és találtak olyan elemeket mindenhol, melyek miatt érdemesnek tartják, hogy újra meglátogassanak minket.
Másik célunk volt ezzel a már meglévő kis közösségek mozgósítása, közös élmény biztosítása, közös megvendégelése. Az élmény alapján a kis közösségek közötti kapcsolatok kialakítása, a már meglévő kapcsolatok szorosabbá tétele.
A „múzeumtúra” után került sor a kreatív pályázatunk eredményhirdetésére és az emléklapok, apró ajándékok kiosztására. Ez után következett a filmvetítés. A filmes pályázatra készült műveket egy helyi vállalkozó vágta össze, aki rendszeresen részt vesz önkéntesként az Alapítvány munkájában. A pályázó alkotók közösséggé formálásának első lehetséges lépéseként tekintettünk erre a programelemre.
Bár a rendezvénysorozat lezárult, a munkát nem tekintjük elvégzettnek. További célunk a megismert kis csoportok, civilek és önkéntesek aktiválása és közösséggé formálása, fejlesztése, valamint bevonásuk a tervezett online helyi média szerkesztési munkálataiba (interjúk készítése, saját alkotások megjelentetése, eseménynaptár készítése stb.).
Köszönetet mondunk a közreműködőknek, segítőinknek:
- Nemzeti Művelődési Intézet
- Szlovák-Magyar Táj- és Alkotóház
- Kondorosi Csárda - Csárdamúzeum
- Napsugár Vendéglő
- Oláh Péter
- Klucsik Árpád
- Komárominé Sonkoly Ildikó
- Mladonyiczki Gyöngyi
- Szpisjak Tímea
- Krajcsó Hajnalka
- Sznida Bettina
- Stephán Adrienn
- Sznida Nóra
- Sándor Hajnalka
- Hricz Sándor Valter